Copyright © 2021.
Design by Madic


A tudatosság szerepe egy márka életében: 2022-ben lehet nélküle létezni, de nem érdemes


A fogyasztói trendek a social média aranykorában rohamosan változnak, de egy nagyon fontos szempont mellett nem szabad elmennünk: főszerepben most a tudatosság. A fogyasztói magatartás nagy mértékben változott a 2020-as pandémia helyzet óta: sok a bizonytalanság körülöttük és keresik a biztonságot, amit nekünk meg kell adni nekik, illetve felismerni a részletekben rejlő erőket. De mire is gondolunk ez alatt?

 

A tanulás az új szórakozás, vagyis legalább egy új hobbi.

Ijesztőnek tűnhet, de a részletekbe való áskálódás, és ennek egymásnak való átadása nagyon meghatározó manapság. Nem is gondolnánk rá első sorban, de a TikTok-nak köszönhetően, az emberek ma már ott keresnek rá egy adott termékre/szolgáltatásra, hiszen rövid videós átfogó képeket kapnak, a beállított és megszerkesztett instragram fotók helyett. Egyik korábbi cikkünkben meséltünk róla, hogy a mikro influencerek hatása fel fog erősödni, és ez úgy történt meg pillanatok alatt, hogy észre se vettük mekkora erejük lett. Hétköznapi emberek bemutatják és véleményt formálnak az adott termékről/szolgáltatásról, amivel hirtelen keletkező nagy eléréseket tudnak produkálni és sokkal hitelesebb az átlagember számára, mint egy alapból számukra negatív attitűddel rendelkező közvetlen reklám, vagy egy fizetett influencer. És lehet nem is tudnak róla, de már ők is az influencerek táborát erősítik, csak máshogyan. Egy nagyon jó példa erre, hogy a TikTok által népszerűvé vált Maybelline Sky High szempillaspirál olyan hirtelen hírverést kapott, hogy azóta is hiánycikk a drogériákban. Vagy éppen egy negatív történet: a leghíresebb nemzetközi influencer új fürdőruha biznisze, amiről pillanatok alatt kiderült a silány minőségű termékeket árusítanak. Az emberek meg akarják egymással osztani a tapasztalataikat akár pozitív, akár negatív, bennük van a segíteni akarás. És természetesen született rá egy hashtag is: #TikTokMadeMeBuyIt – azaz a TikTok hatására vásároltak, és ezt büszkén hangoztatják is.

 

Bőr és hajápolási trendek megváltozása

A szépségipar fejlődéséről regényeket lehetne írni. Röviden: eleinte a kommunikációban azt hangsúlyozták, hogy rejtsük el valódi külsőnket és úgy varázsoljuk szebbé termékeikkel, majd a testkép pozitivitás reklámozásával és elfogadásával, és most egy kicsit mélyebb rétegekbe való tudást adnak át, és a hatóanyag alapú kommunikáció vált népszerűvé. Felismerték, hogy az emberek tanulni akarnak, és pontosan tudni akarják, hogy mi az, amit nap, mint nap használnak bőrükön.

Részletek: mi az a hatóanyag, ami nekem jó, miért jó, mi az, ami nem jó, és az miért nem. Hogyan is vannak a szulfát, SLS, szilikon mentesség? –  Ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, és a kételyeket eloszlatni.

 

Étkezési szokások átalakulása, és a tájékozódásban való segítség

Az egésztudatos táplálkozás és különböző intoleranciák miatt a termékek egyértelmű megkülönböztetése meghatározó egy vállalat életében. Színekkel, piktogramokkal és a boltokban akár külön kihelyezett polcokkal segítik a fogyasztó kényelmes vásárlását. De ide tartozik még az összetételek kiírása is egy péksüteménynél, amivel segíthető a tudatosság.

 

Facebook csoportok

Akik abban a tudatban élnek, hogy a Facebook szerepe a social médiában háttérbe szorult /főleg a fiatalok körében/, ennél nagyobbat nem is tévedhetne. Míg régebben az emberek 5-10 csoport tagjai voltak ez a szám felemelkedett akár 20-30 fölé is. Az emberek keresik azokat, akik hasonló gondolkodásúak, hasonló gondokkal küzdenek, vagy éppen egy az érdeklődési körük, hiszen ez egy visszacsatolás számukra, hogy ők egy közösség tagjai. Folyamatosan felértékelődnek a csoportok szerepei, legyen szó táplálkozásról, betegségekről, szépségápolásról, streaming szolgáltatásokról, otthoni praktikákról, tényleg naphosszat tudnánk sorolni hány fajta aktív közösség jött létre a platformon. És itt is megjelenik, hogy a másik tapasztalata megerősíti a hitelességet a fogyasztók számára. Szóval kijelenthetjük, hogy a word-of-mouth marketing, azaz a szájról szájra való terjedés 2022-ben is működik, és nagyon is népszerű.

 

És hogyan tudunk lépést tartani ezekkel? Fel kell ismerni, hogy nem csak mi alakítjuk a fogyasztót, hanem a fogyasztók is alakítanak és formálnak minket, ha ebben pedig segítség kell, mi mindig itt vagyunk Nektek.